Magyar Tudástár
Fehér Sólyom István
 
Legújabb információk
 
Ajánlat I.
 
Mátyás
 
Ajánlat II.
 
Magyar zászló
 
Magyar címer
 
Kortárs alkotók
 
Ajánlat III.
 
Számláló
Indulás: 2007-07-20
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Ajánlat IV.
 
A strassbourgi ítélet
 
Játék
 
Hasznos linkek:
 
Nemzeti Hírháló Tv
 
Kindler László HOGYAN LEHETSÉGES ?

Kindler László
        HOGYAN LEHETSÉGES ?

Az a történeti tény, hogy Jézus, a Homo-sapiensekből álló emberiség legnagyobb vallás -filozófusa 2000 évvel ezelőtt egy új vallást alapitott azt mutatja, hogy az a vallás, és az az Isten, amelyet és akit Mózes a könyveiben említ és leír, az nem felelt meg számára. Annak ellenére sem, hogy a mesterségesen kialakitott hiedelem szerint Jézus abba a vallásba, és abba az Istenhitbe állitólag beleszületett.

Ha Jézus számára megfelelt volna a Mózes által emlitett és leírt vallás, és annak Istene-akkor nem alapitott volna egy másik, egy új, egy külön vallást.
       De---alapított !
       De a Jézus által alapitott eredeti keresztény vallás nemzetközi volt, és ezért az úgy történeteiben, mint Istenében is minden akkor élt Homo-sapiens számára elfogadható lehetett -- mí az, amelyet Jézus otthagyott, az nemzeti vallás volt, és ezért az, úgy történeteiben, mint Istenében is csak egy, akkor élt nép számára lehetett elfogadható.

Jézus, 2000 évvel ezelőtt a szeretet és megbocsájtás erkölcs-filozófiai szellemére alapította meg az eredet keresztény vallást - míg annak a vallásnak az erkölcs-filozófiai alapját, melyet Jézus otthagyott, Mózes könyvei alapján megitélve azt.
A minden akkor élt más nép és azok vallása és istene elleni gyűlölet és bosszúállás képezte.
        Jézus, a szeretet erkölcs- filozófia törvényének az ujbóli hirdetésével, valójában a 40,000 évvel ezelőtt kialakult, de 12,000 évvel ezelőtt az Első Nagy Katasztrófa utáni időkben, a megmaradt emberiség tudatában beállott értelmi visszaesés következtében elfeledett Ősvallás, az értelem -vallás alapvető törvényei egykének a segitségével akarta ahhoz visszavezetni az Ő korában élő, de már12,000 éve hamis vallásokon és hamis istenhiten tévelygő Homo-sapiensekből álló emberiséget.
        Igy tehát a Jézus alapitott eredeti keresztény vallás célja és feladata nem volt más, mint az akkori idők Homo-sapienseinek a visszvezetése az igazi értelem-valláshoz és annak központi alakjához, az egyetlen igaz, és létezésében hihető Istenhez, akit eredetileg "Őstennek" neveztek 40,000 évvel ezelőtt az akkori emberek.
        Ez volt Jézus MEGVÁLTÓI küldetésének az igazi célja és feladata. Ez lett volna a Föld embereinek az igazi MEGVÁLTÁS. ---és Igy lett volna Jézus, a Föld embereinek az igazi megváltója.
        Jézusnak ez a tevékenysége egy kisérlet volt minderre , és azt , hogy az emberek, Homo-sapiensek között az anyagi és a hatalmi érdekellentétéek miatt gyűlölet és bosszúállás alsóbbrendű erkölcsi szellemisége következtében-ez a kisérlet mennyire nem sikerült, azt : az elmult 2,000 év alatt lezajlott borzalmas háborúk, tömegpusztitások, az emberiség ezidő alatt végigélt nyomora, az emberiséget elnyomó társadalmi rendszerek megjelenése mutatta meg az akkori emberiségnek, és a napjainkban lezajló borzalmas háborúk, tömegpusztitások, az emberiség ezidőben lévő nyomora, . az emberiséget elnyomó társadalmi rendszerek megjelenése mutatja meg a jelenleg élő emberiségnek.
       És azt, hogy mivé lett napjainkra ez a szeretet és a megbocsájtás felsőbbrendű erkölcsi szellemére alapitott nemzetközi keresztény vallás, azt mindenki eldöntheti, aki elolvassa az 1963-ban kiadott Szent Bibliát, amelynek az 1098 oldala közül az első 822 oldalára mindenki mondhat azt, amit jónak lát, vagy gondol arról-csak azt az egyet nem mondhatja rá senki sem, hogy azok az oldalak a szeretet és megbocsájtás nemzetközi érvényű erkölcs szellemében íródtak.
       Ez utóbbiak szellemének hirdetésére csak az utolsó 276 oldal jutott.
A keresztény vallás saját szent könyvében. !
       De magának Jézusnak, az eredeti keresztény vallás megalapitójának a származásáról, születési körülményeiről, gyermekkoráról, tanitásairól, cselekedeteiről, felnőttkori tanitásairól és végül meggyilkolásáról szóló történetek számára nem jutott több, mint 122 oldal, a 276 oldal terjedelmű Új-szövetség anyagában.
       De valójában még ennyi oldal sem jutott Jézus számára az Új- szövetségben, mert ezeken az oldalokon Máté, Márk, Lukács és János apostolok csak egymást ismétlik meg, vagyis ugyanazokat a történeteket mondják el mind a négyen - saját szavaikkal. Valójában csak úgy harminc oldalra tehető az az anyag, amely valóban Jézus előbb emlitett tevékenységével foglalkozik az Új-szövetségben. Harminc.
       Csak ennyi oldal jutott Jézus számára. A keresztény vallás 1098 oldal terjedelmű szent könyvében.!!

A Szent Bibliának ez az összetétele és még napjainkban is így adják ki az egész világon. De, hogyan lehetséges az, hogy az eredetileg a szeretet és a megbocsájtás szellemére alapitott keresztény vallás szent könyvében, a gyűlölet és a bosszúállás szellemét hirdető Mózes öt (5) könyve is helyet kapott ?
Hogyan lehetséges az, hogy az eredetileg nemzetközi keresztény vallás szent könyvében, egy nem keresztény nép nemzeti istenét, nemzeti vallását, nemzeti ősrörténetét hirdető Mózes 5 könyve helyet kapott.
Hogyan lehetséges az, hogy a keresztény vallás szent könyvének az 1098 oldala közül 822 oldalon keresztül annak a vallásnak a leírása ,tanítása, erkölcse, dicsőitése és népszerüsitése található meg, amellyel Jézus annyira nem értett egyet,
Hogy inkább otthagyta azt és helyette egy másik, egy külön vallást, az eredeti keresztény vallást alapitotta meg, ahogy mondta Péternek...." és ezen a kősziklán épitem fel az én anyaszentegyházamat...." Máté ev. 16. r. 18 /
Hogyan lehetséges az, hogy a keresztény vallás szent könyvének az 1098 oldala közül 822 oldal foglalkozik annak a népnek őstörténeti hőseinek a dicsőitésével, amely nép főpapjai és vénei " és az egész tanács hamis bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék őt"....és nem találának. /Máté ev.26.r.59 és 60./
Hogyan lehetséges az, hogy a keresztény vallás szent könyvének az 1098 oldala közül 822 oldal foglalkozik annak a nép vallás- erkölcsi tanainak hirdetésével, amely nép a Feszítttessék meg ! kiáltással Jézus meggyilkolását követelte és " Az Ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon !" kiáltással felelősséget vállalt Jézus szenvedéseiért és kínhaláláért? /Máté ev. 27.r.22.és 25. versei./
Hogyan lehetséges az, hogy a keresztény vallás szent könyvének az 1098 oldala közül 822 oldal foglalkozik annak a nép valláserkölcsi szemléletének a népszerüsitésével, amely nép..."tövisből fonott koronát.." tett Jézus fejére,..." és amikor megköpdösék Őt, elvevék a nádszálat és a fejéhez verdesik vala. /Máté ev. 27.r. 29.és 30. versei./ Hogyan lehetséges mindez ?
        És még csak egy végső kérdést :
Vajjon - milyen erkölcsi szemlélete lehet napjainkban annak az eredetileg a szeretet és megbocsájtás legnemesebb erkölcsi szemléletére alapitott nemzetközi keresztény Egyháznak, amely: nemcsak, hogy engedélyezi egy nem keresztény nép nemzeti vallásának, nemzeti istenének és nemzeti őstörténetének az "azokban " az időkbem élt minden más nép, azok vallása és istene elleni gyűlölettől és bosszúállástól lihegő történeteinek a jelenlétét a saját szent könyvében -hanem azokat napjainkban már szent töténetekkény akarja beállitani a saját hívei előtt és azt a népet pedig szent népként akarja elfogadtatni a saját híveivel ?
De:: Hogyan tudják napjaink keresztény Egyházának az illtékesei szent népként hirdetni azt a népet - amely nép ősei, a keresztényvallás megalapitójának, Jézusnak a szemébe köpdöstek és arcul csapdosták őt? Hogyan tudják ?
        És hogyan tudják a napjaink leresztény vallásának a hívei szent népként elfogadni azt a népet - amely nép ősei, a keresztény vallásunk megalapitójának, Jézusnak a hamis vádak alapján történő meggyilkolását követelték és elkövették?
Hogyan tudták ?

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
1 hozzászólás
2010.06.03. 08:53
admin

?

 
Terembura:
 
Térképek:
 
A magyar nyelv:
 
Kutatások
 
Rovásírás
 
Magyar gyüjtőlapok
 
Tamana
 
ARVISURA
 
Magyar népmesék
 
Régi történetek:
 
Teremtéstörténet
 
Tudástár
 
Badiny Jós Ferenc
 
Szent Korona
 
Őskereszténység
 
AJÁNLOTT IRODALOM
 
Versek
 
Ezoterika
 
Új tud. felfedezések
 
Evolúció
 
Szótár
 
Matematika
 
Egészségünkért
 
Kiszely István
 
A turáni népek
 
Számláló
 
Freestat
freestat.hu
 
Magyar Tudástár Logo
 
Stat
 
Többnejűség
 
Mátra Televízió
 
Elektronikus könyvtár
 
Időkép
Felhőkép
 
Magyar viseletkészítés
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon