MÓRICZ JÁNOS KUTATÁSAI   (FOLYTATÁS)

1966. szeptember 12-én a quitói El Comercio rendkívüli interjút közölt. Móricz ebben a Csaba legendát írja le és megemlékezik arról, hogy CHABU vagy CSABA visszatért Nagy-Szkítiába: Amerikába. Rámutat arra, hogy Csabát Chan-Chan-ban, Észak-Peru híres városában temették el, ahol aggkorában halt meg. Egyben tisztázza, hogy a magyar mitológiában ismert „Kán Opoz híres hajós”, azonos Thor Heyerdahl által Kon-Tiki-nek nevezett mitológiai személlyel, akit a magyar mese és mondavilág még azokból az idokbol orzött meg, amikor a magyarság Kán Opoz vezetésével jajóra szállva áthajózott az Óperenciás tengeren (Csendes-óceán), hogy mint „az utolsók, akik Szkítiából jöttek”, megérkezzenek a Kárpát-medencébe.

Ez a cikk olyan nagy hatást váltott ki, hogy még aznap délután egy franciskánus szerzetes felkereste Móriczot és közölte vele, hogy délben a rendfonök felhívta a szerzeteseket, hogy errol a cikkrol, valamint Móricz felfedezéseirol ne beszéljenek, mert mindez sérti a spanyolok ecuadori érdekeit. Késobb kiderült, hogy más rendeknél is hasonló tilalom hangzott el. Az említett szerzetes a legnagyobb felháborodásának adott kifejezést, mert így meggátolják oket abban, hogy az oskutatásból kivehessék a részüket. A szerzetes oslakos volt!

4. Rövid hírek

1966-ban az ecuadori Akadémia, mely több történészt bízott meg Ecuador történetének megírásával, a megbízást felfüggesztette, miután meggyozodött Móricz állításainak helyességérol. A történész csoportból kitunt Guillermo Segarra, aki már magyarul is tanult és rendkívüli odaadással végezte az oshaza kutatását. Vele történt meg, hogy amikor még nem volt magyar szótára, felkereste Móriczot, hogy tisztázza vele az AZUNY tartományban surun eloforduló BALIN és BALHUG neveket, vajon az osmagyar nevek közé kell-e sorolni ezeket. Móricz nagy örömmel közölte vele, hogy ezek a BÁLINT és a BALOGH családnevek megfeleloi.

Az Instituto de Antropologia y Geografia del Ecuador (Ecuadori Antropológiai és Földrajzi Intézet) ugyancsak arra a megállapításra jutott, hogy a spanyolok önkénye által kiirtott osnyelv a magyar volt. Az intézet szaklapját, amely a „Llacta” néven jelenik meg, azért nevezték el így, mert a szó az osnyelven „lakhelyet” jelent, tehát az újságot mai nyelvünkön „LAKTA”-nak nevezhetnénk.

Cuenca városa, amely a hajdani, híres MÓR helyén épült, Ecuador legelokelobb városa. Magas kultúréletükre büszkék Cuenca lakói. Az oslakosság azonban ma is egyszeruen MORLCOS-nak nevezi magát, azaz MÓRLAKÓ-nak, azaz móri lakosnak.

5. Rejtélyes, magyar nyelvu törzsek

A Saraguro törzs-mely bár szerepel krónikáinkban, ennek ellenére mégsem található meg teljes bizonyossággal a Kárpát-medencében - ma is nagycsaládként éli életét Ecuadorban.

A Santo Domingo de les Colorados közelében élo „vörös indiánok” nyelve osmagyar volt, amelyet ma is beszélnek.

A kolumbiai határ közelében, a Santiago folyó felso folyásánál, az Onzole és Cayapas folyók közén élo „cayapas” törzs nyelve szintén osmagyar nyelv, amit ma is beszélnek. A Keleti Kordillerákon túli osrengetegben (Amazonia) lakó törzsek is megtartották osmagyar nyelvüket, bár a spanyol hódítók önkénye elol menekülve le kellett mondaniuk sok kulturvívmányukról, hogy függetlenségüket megorizhessék.

Nagyon könnyu lesz megállapítani a magyarországi törzsek és nagycsaládok eredetét, mivel bölcs elorelátással úgy válogatták össze az áttelepítendo családokat, hogy minden egyes családnak csak egy részét vitték át, hogy az oshazában a családfa ki ne vesszen.

Móricz sohasem használja a „hungaro” kifejezést, ami spanyolul magyart jelent, mindenkor magyarnak írja és mondja. Ez úgy belevésodött az ecuadoriakba, hogy egy alkalommal két úr kereste fel, hogy eldöntse a köztük felmerült vitát. „Kérem - mondta az egyik - képzelje el, hogy ez az úr azt meri állítani, hogy a hungarok azonosak a magyarokkal. Még több sem kellene, hogy a hungarokat, a világ legnagyobb népével, a magyarral összekeverjék! Tessék csak elképzelni!” „Kérem - szólt a másik - én nem állítottam azt, hogy azonosak, mert ez képtelenség. Én csak azt mondtam, hogy úgy tudom, valami közük mégis csak van a hungaroknak és a magyaroknak egymáshoz.”

6. A KÉT-OS királyság népéhez

Amikor 1966. augusztusában a quitói rádió hullámain Móricz beszédet intézett a KÉT-OS királyság népéhez, kérte az osi föld népét, hogy ne haragudjék a magyarságra, hogy ilyen sokáig nem tért vissza az oshazába, „de higgyétek el - mondta –, hogy ugyanúgy, mint Ti, édes testvéreim, mi is nagyon sokat szenvedtünk a Habsburgok vére terrorja alatt. Ma már tudom, hogy ti mireánk vártatok és helyettünk a spanyol hódítók önkénye jött. Az átvészelt sötét évszázadok

elmosták az ide, az oshazába vezeto utat, de lélekben mindig és mindenütt titeket kerestünk.”

Quito város kultúrigazgatója a megindultságtól fátyolozott hangon vette át a szót és a rádió személyzete könnyes szemmel hallgatta hosszú méltatását. Amikor Móricz távozni akart, akkor vette észre, hogy az adás közben tömeg gyult össze és mindenki tudni akarta, hogy vannak-e rokonai és hol élnek. Napokkal késobb Móriczot egy rögtönzött bizottság kereste fel, amely a rádió személyzetébol tevodött össze és arról értesítette, hogy a spanyolok kérték a kormányt, hogy Móricz többet ne beszélhessen a néphez. A kis bizottság pedig azért jött, hogy felkérjék, hogy megint a rádión keresztül intézzen Móricz lelkesíto szózatot, mert ok tovább már nem turik a spanyolok önkényét. Móricz ennek a lelkes kis csoportnak nehezen tudta megmagyarázni, hogy még nem érkezett el az ido arra, hogy ezt megtehesse.

7. A konkvisztádorok (eroszakos hódítók) utódai

Móriczot késobb egy napon, egy nagyon elokelo és dúsgazdag konkvisztádor utód, tárgyalásra hívta meg. A tárgyalásuk három napon át tartott. Ez ido alatt Móricz csak arra szorítkozott, hogy ot, kutatásaiban csak a tiszta tudomány érdekli. A spanyol konkvisztádorok, ma már nagyon elokelo, utódját végül is elhagyta a türelme, és azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy a magyarság egyszeruen lemondjon oseinek földjérol.

„Egyébként Ön jól tudja - mondta –, hogy Ázsiának számtalan nép testvére a magyarnak és azt is tudja, hogy ez mit jelent!” Móricz ellenvetésére, hogy ot tisztán a tudományos kérdés érdekli, kijelentette, hogy „nem lehetséges, hogy egy nép kimondja saját maga halálos ítéletét. Az a nép ugyanis, amely csak azért keresi múltját, hogy azt megismerje, az a nép meghalt. Én ezt nem tudom feltételezni Önökrol.” Elotte az íróasztalon egy nagy pecsétes boríték feküdt, a spanyol külügyminisztérium bélyegzojével ellátva. Tartalma sejtheto. A késobbiek folyamán Móricz több ajánlatot kapott, amelyeket személyére nézve méltatlannak talált és visszautasított. Az ajánlatok lényege az volt, hogy hagyja abba a kutatásait. Egy földbirtokos csoport azt ajánlotta, hogy azokat a birtokokat, amelyekre szerintük igényt tarthat Móricz, „visszaadják” neki, azzal a feltétellel, hogy mindenrol hallgat és több magyar kutató nem jön ide. Ezek a földek azok, amelyek a Móri-urcu, azaz a Móri-Úr-Ko közelében vannak. Ahogy a korábbiakat, ezeket az ajánlatokat is visszautasította Móricz. Ezek után Móricz arról is értesült, hogy az egyik összejövetelen felmerült a gondolat, hogy Móriczot el kellene tenni láb alól, hogy ne tudjon többé zavarogni. Ez ellen, állítólag, egyesek azzal érveltek, hogy Móricznak nagy sajtója van, másrészt egy esetleges gyilkosság ráterelné Ecuadorra a magyarok figyelmét. Ezenkívül az oslakosság körében, a törzseknél, Móricznak az ily módon való eltüntetése, kiszámíthatatlan következményekkel járna. A legnyomósabb érv talán az volt, hogy Móricz ezentúl egy nagy kaliberu colttal járt, s bárki megtapasztalhatta volna, hogy milyen gyorsan használni is tudja azt.

8. Jugoszláv(!) indiánok

Egy ízben, egy Loja tartománybeli gazdag földbirtokos kereste fel Móriczot Guayaquilben és közölte vele, hogy o sokkal hamarabb rájött arra, hogy az indiánok Európabeliek, de a nyelvük nem magyar, ahogy Móricz állítja, hanem jugoszláv nyelv. Tulajdonképpen azért jött, hogy ezt a felfedezést hivatalosan is bejelentse. Móricz kérdésére, hogy hogyan jutott erre a következtetésre, elmondta, hogy a II. világháború után jött egy jugoszláviai munkás, akit o a birtokán alkalmazott.

Ez az ember mind a mai napig nem tanult meg spanyolul, de az elso naptól kezdve kitunoen megértette magát a birtokon dolgozó oslakosokkal (indiánokkal), akiknek a nyelvét o nem érti.

Ebbol tehát o már régen megállapította, hogy az indiánok nyelve jugoszláv nyelv. Amikor arról értesült, hogy Móricz bejelentette a maga felfedezését, elhatározta, hogy ugyanezt fogja cselekedni, miután tisztázta, hogy az indiánok ugyan európaiak, de nem magyarok, hanem jugoszlávok. Móricz kérdésére, hogyan hívják azt az embert, a birtokos azt válaszolt, hogy KOVÁCS a neve.

Móricz erre azt neki, hogy a Kovács spanyolul Herrero-t jelent, azaz kovácsmesterséget. Kovács pedig nem (a nem létezo) jugoszláv nyelven, hanem magyarul beszél az itteni testvéreivel.

A meglepodött birtokos kijelentette, hogy lemond a „felfedezésérol”, mert - úgymond - ha Móricz még azt is tudja, hogy a „kovács” spanyolul mit jelent, akkor nyilván tudósnak kell lennie. Rajta kívül ezt más nem tudta és o is a Kovácstól tudta meg, aki ma is vígan él oshazabeli testvéreivel, spanyolul szinte semmit sem tud és a foglalkozása is kovács.

9. Csizmadia István, a tisztavéru indián

Ugyancsak Guayaquilben történt, hogy Alejandro Castro Benitez, El Oro tartománybeli ültetvényes felkereste Móriczot, és azt mondta neki: „Kérem, itt van ez az úr. Nagyon szeretném hallani Önöket magyarul beszélni, mert szeretném tudni, hogy Ön tényleg tud-e magyarul!” Móricz meglepodve kérdi a másik férfitol, hogy magyar-e? „Igen, Csizmadia István vagyok.” Erre olyan beszélgetés indult meg köztük, ami ilyen alkalmakkor szokott két idegenbe szakadt honfitárs között. A beszélgetést Benitez szakította félbe azzal, hogy meggyozodött, hogy Móricz tényleg beszél magyarul. Majd közölte Csizmadiával Móricz felfedezését, hogy az ecuadori indiánok magyarok, azaz a magyarság testvérei és még mai is vannak olyan törzsek köztük, akik magyarul beszélnek. Közben felsorolt néhány földrajzi nevet is, mire Csizmadia István elrohant.

Benitez elmondta Móricznak, hogy Csizmadia az egyik legkiválóbb szakember Ecuadorban, az ő birtokán dolgozik, mint gépészmérnök. Igen nagy hangú ember és ot is naponta mindenféle vad indiánnak szokta nevezni. „Most azonban visszavágtam neki - tette hozzá - mert nem én vagyok az indián, hanem a büszke magyar, Csizmadia István!” Kis ido múlva visszaszáguldott Csizmadia is, aki a megdöbbenéstol felindulva megragadta Móricz karját és hadonászva mondta: „Ez az oshaza!

Most látom csak! Eddig vak voltam! Itt minden magyar, mindennek magyar neve van! Én marha, hogy eddig erre nem jöttem rá! Mekkora felfedezést szalasztottam el!” Ekkor Benitez megkérdezte Csizmadiától, hogy kettejük közül ki az indián? „Én Csizmadia István, én vagyok a

tisztavéru indián! Benitez, maga csak félvér! Érti? Félvér! Mesztic! A tiszta én vagyok!” Ezek után Benitez végleg lemondott arról, hogy Csizmadiával szembe neki valaha is igaza lehessen.

AZ IGAZSÁG

Az igazság elobb-utóbb kiderül. Ez történt 1965. júniusában, amikor Móricz János megtalálta a magyarság oshazáját. Azt az oshazát, amelyet a spanyol korona, a Habsburg-ház és mások is igyekeztek eltuntetni, hogy a magyarság soha ne ismerhesse meg oseinek dicso múltját.

KÉT-OS KIRÁLYSÁG

Nagyon kevés hiteles adat áll rendelkezésünkre a spanyol hódoltság korából, annak ellenére, hogy Benalcazar konkvisztádor idejében, amikor 1533-ban Kitót vére harcok árán elfoglalta, ott még mindenki az osmagyar nyelvet beszélte.

Hatalmas munkák jelentek meg az Inkák tündöklo birodalmáról, s a krónikások és utazók, akik az „Újvilág” minden zugát bejárták, megírták és megénekelték a hódítás legapróbb részleteit is. Csak a Kitói Királyságról hallgattak. Legfeljebb egy-egy mellékmondatban említik Kis-Kis

kemény ellenállását vagy Rumi hos harcait. Még feltunobb ez a hallgatás, amikor a hajdani ősmagyar királyság területén hosszú évekig lakó fráterek és krónikások csak az Inka birodalmat írják le könyveikben, de egy szóval sem említik a Kitói Királyság létezését.

Az elso hírek csak a XVIII. század végén és következo század elején jutnak nyilvánosság elé.

Humboldt, a perui Limából 1802. november 25- i levelében a következoket írja Vilmos testvérének: „Riobambai (Ecuador) tartózkodásunk alatt, ahol néhány napot idoztünk Carlos de Montufar testvérének lakásán, ki ott a Corregidor, a véletlen által egy nagyon érdekes dolgot fedeztünk fel. Nem tudják, hogy mi volt a kitói provincia helyzete Tupac Yupánki Inka meghódítása elott, de az indiánok királya Leandro Zapla, aki Lican (Likán) lakik és ahhoz képest, hogy indián, nagyon csiszolt intelligenciával rendelkezik, oriz egy kéziratot, melyet osei írtak a XVI. században. Ebben le van írva az inkák elotti kornak a története. Ezek a kéziratok Purunay nyelven íródtak. Ez volt hajdan Kitó általános nyelve, de idovel áttértek az inkák nyelvére, a kechuára, s ma már teljesen ismeretlen. Szerencsére Zaplának egy másik ose ezeket az iratokat

lefordította spanyol nyelvre.

Mi nagyon érdekes adatokat jegyeztünk ki belole, különösen arra az emlékezetes korra vonatkozólag, amikor kitört a Nevado del Altar-nak nevezett vulkán. Ez a világ legmagasabb hegye kellett, hogy legyen egykor. Az indiánok úgy hívták Capac Urcu (Apa-úr-ko), a Hegyek Atyja.

Akkor uralkodott az utolsó szabad király Licán. A papok megjósolták, hogy ez a csapás okozza majd a királyság vesztét, s úgy mondták: A világ képe megváltozik, és más istenek fogják a mieinket eluzni, ne szálljunk szembe a végzettel. Bekövetkezett. A peruiak bevezették a Napkultuszt abban az országban. A vulkán muködése hét évig tartott és a zaplai kézirat szerint a földeso olyan eros volt, hogy hét évig tartott az éjszaka Licán.” (Hamy: Lettres americaias d’ Alexandre de Humboldt, Paris, 1904. 134-134.o.)

JUAN DE VELASCO (1727-1792)

Velasco 1727-ben Riobambában (Ecuador) született. Jezsuita pap, aki a rend kiuzése után soha nem tér vissza Amerikába. Olaszországban (Faenza) telepedik le, ahol megírja a Kitói Királyság történetét. Végrendeletében úgy rendelkezik, hogy kéziratát adják át az elso elokelo kitóinak, aki majd Olaszországba érkezik. Ezt a rendelkezést P. Davalos teljesíti és átadja a kéziratot Don Modesto Larreának.

A könyv elso ismertetése 1837-ben jelent meg. 1840-ben egy párizsi kiadó folytatásokban kezdte közölni a muvet, de az elso hatvan oldal megjelenése után azt közlik, hogy bár

meggyozodésük ellenére, de a nagy nyomás miatt, félbeszakítják a megjelenést.

Remélik, hogy majd esetleg másnak nagyobb szerencséje lesz, és a világ megismerheti ezt az amerikai földrészre vonatkozó fontos ostörténeti munkát. Az eredeti kézirat örököse, engedve az akkori ecuadori elnök kérésének, átadta a muvet a Nemzeti Könyvtárnak, azzal a kikötéssel, hogy

ha a kézirat egyetlen percre is elhagyná a könyvtárat annak minden joga visszaszáll az adományozóra, vagy örököseire. Az átadást követo napon az akkori kormány elnöke, Gabriel

Garcia Moreno bement a Könyvtárba, magához vette a könyvet. Eloször hazavitte, majd késobb átadta a jezsuitáknak, akik titokban orizték, majd kicsempészték a spanyolországi Chmartin de las Rosas-ba. Azóta a spanyolok „nagylelkuen” kiadtak Ecuadornak egy kópiát az eredeti könyvrol.

Azonban, ahogy ez már lenni szokott, ezt is meghamisították, átírták. Az eredeti helységneveket és királylistákat „átspanyolosították”, megváltoztatták. Az eredetit soha senkinek nem mutatták meg.

Ezt is, mint sok más magyar ostörténeti okmányt, Spanyolország legtitkosabb levéltárában orzik.

Ennek ellenére mégis közlök részleteket a mubol, mert így meghamisítva is sok olyan érdekes adatot tartalmaz az osrégi Kut-us (Két-os) magyar királyságról. Valesco a Kitói Királyság történetét négy részre osztja:

1. Az általános vízözöntol - Kr.u. 1000-ig, amikor is a királyságot a Kara Scyrik hódítják meg.

2. A hódítástól kb. 1500-ig, Huayna Capac hódításáig.

3. Az ezt követo 46 év, a spanyolok megjelenéséig.

4. A perui polgárháborúk ideje.

A VILÁG KÖZEPE

„Az osi Kitus királyság az egyenlíto alatt van, az elso fok magasságától a második fokig, a 80 és 82 párisi hosszúsági fokok között, mely terület négyszöget képez: Keletrol - Nyugatra 50 mérföld. Az ország legnagyobb része hegyvidék; az Andok két hegylánca között van. Éghajlata a

legkedvezobb az összes termények számára. Ezt népesítette be a legrégibb oskorban a Kitus nemzet. Nem tudjuk, hogy a törzseket miként hívták. A régi idokben nem ismerték az o hangot és helyette mindig az u-t használták. Az o hang használatát a Kara Scyrik vezették be. A királyságnak több mint negyven tartománya volt. Neveik nagy részét sajnos elírták. A tartományok közül 33 nevet ismerünk, ezek a következok: Aloa, Alossi, Calacali, Cansacoto, Chillo, Chillogalli, Cinocoto, Cotocollá, Cumbaya, Galea, Guapule, Guayllabamba, Langasi, Lloa, Lulubamba, Machaci, Malchingi, Mindo, Nono, Perucho, Pifo, Pintag, Pumasqui, Puembo, Puellaro, Quinchi, Salgolqui, Tubaco, Turbamba, Uyubichu, Yaraqui, Ychumamba, Zambiza. A boltíves építkezést ismerték a Karák. Egyik temetkezési módjuk a halomtemetkezés volt. Az elhunyttal együtt temették el kedves holmiját és fegyvereit. A havi és évi szertartást a halmon tartották. Ez mindig halotti torral járt. Kitunoen kezelték az összes fegyvereket: buzogányt, kopját, parittyát, gerelyt, íjat, fokost és valóságos mesterei voltak a hajító fegyvereknek. Rangjelzésük: egy toll a fegyverforgatóké, két toll a nemességé, nagy smaragd a forgóban a Scyrit és a királyt illette meg. Az örökösödés a leányág kizárásával, kizárólagosan férfiágon történt. Ezek hiányában az unokatestvérek örököltek anyai ágon. A scyri hatalmát a királyság nagyjainak a tanácsa szabályozta. A Nap-templom a Penecillo magaslatán állt, négyszög alakú volt és csiszolt kobol készült. Bejáratánál két hatalmas oszlop állt.

A keletre nézo ajtón át a nap elso sugarai beragyogták a tömör aranyból készült Nap mását. Templomuk nem volt túldíszítve, de arányos és szép kivitelezése lenyugözo volt. A templom körül 12 kisebb oszlop jelentette a 12 hónapot. A magasan álló templomépítmény egyben csillagvizsgáló céljait is szolgálta. A scyri királyok híres csillagászok voltak. Templomi szertartásaiknál csak balzsamot, tömjént és virágot használtak és áldozataik ártatlanok, vértelenek voltak. Az egyházi foméltóság független volt az államhatalomtól, nem úgy mint az Inka birodalomban, ahol a fopapi és királyi méltóságot egy személy, az Inka töltötte be. A gömb alakú, sokablakos Holdtemplomban elhelyezett ezüst Holdra állandóan besütött a holdvilág. Mennyezetét kék szottes borította, melyen az égbolt ezüst csillagai ragyogtak.

Amikor Huayna Capac 1487-ben elindult a Kitói királyság meghódítására, a legkeményebb ellenállásra talált. A harc hosszú volt és sok véráldozatot követelt. Ott esett el a harcmezon Scyri, a király is. Ez könnyítette meg Huayna gyozelmét. Amikor Huayna Capac, az Inka gyoztesként bevonult Kitóba, így kiáltott fel: Hisz itt mindenki a mi nyelvünket beszéli; itt minden hegy, orom, tó és folyó a mi nyelvünkön van elnevezve! 

Folytatás