Forintos Gyula: Requiem egy tengeralattjáróért

Részlet:

Egyenleg

Életemben kétszer házasodtam. Elsőre egy vörös hajú és zöld szemű zsidónőt két évre, majd másodszorra egy barna hajú és szemű, szép félzsidónőt harminc évre.

Ez határozott javulás, de mint tapasztalhattuk nem eléggé.
Édesapám ezen jót mosolyogna: „Fiam, fiam... ”
Első feleségemtől én, a második pedig ő saját maga vált el tőlem.
Házasságaimból három gyermekem született, de csak egy lett magyarszívű.
Ez a keveredés ára...

Két lakást újítottam fel, egy házat renováltam, egyet pedig a kőművessel együtt építettem. Körülbelül kilenc autót használtam el, de mindegyiket magam javítottam és „viszont szerettük egymást”. Ebből az egyik tizenkét évig volt a társam, jóban és rosszban.

Terveztem és építettem két tengeralattjárót, melyeket vízre is bocsájtottam sikerrel. Ezzel beírtam magam a történelembe, bárhogyan is akarják azt eltitkolni.
Van, akinek barátai vannak, és van, aki megmondja az igazat – nekem az utóbbi volt a fontosabb...

Közeledve a hatodik X-hez, gyakorlatilag a saját hazámban hontalan és hajléktalan vagyok. Sem jövedelemmel, sem semmiféle orvosi ellátással nem rendelkezem, pedig a szúrt, vágott és törött csontjaimnak erre néha szüksége lenne, de önként és dalolva ezt a jogom átengedem (átengedtem) a hazánkba hívatlanul érkező zsidó „menekülteknek”, állítólag valami nagy holohazugság miatt kell vezekelnünk...
Ezenkívül vannak mások által okozott „sportsérüléseim” is, mert ez így olyan úrias és sznob...

Katonai tiszteletadásra sem számíthatok elmúlásomkor, mert semmit nem akartam eladni és átjátszani a hazámból, hanem ellenkezőleg, ezek ellen tenni akartam, mi több, ezért védőfegyverzet kialakításán fáradoztam!
Esetleg egy igazi Magyar Önvédelmi Hadseregtől ezt „poszt-humusz” megkaphatnám, gondolok erre becsvágyóan...
Ezekkel szemben viszont van hitem, és ez mindenért kárpótol. Nem rémiszt a halál, mert megmérettem és iszonyú nehéznek, két tengeralattjáró súlyúnak (meg némi apró...) találtattam.

Megkérdeztem a végtelent és az kegyesen válaszolt, egy kicsit fellebbentve az idő fátylát, és az csodálatos volt.
A Naptánc az hihetetlen... összesen csak egy emberrel találkoztam életem folyamán, aki ilyet megélt... „ezt valóban ki kell érdemelni” – mondta.

Éveim alatt összesen csak három (!) igaz magyar emberrel találkoztam és abból egy még mindig él...
Ezekért az eseményekért és kalandokért érdemes volt élni, harcolni és küzdeni!

Édesapám most azt mondaná: „Egy kicsit nehéz volt, de azért ment, ugye fiam?”
„Igen ment” – válaszolnám, „mert az maradtam, aminek neveltél: magyarnak és embernek!”

„Te hallgass mindig a Hazádra... ”

A könyv tartalmáért és a benne szereplő állításokért minden felelősséget vállalok!
Némely, a könyvem megírásához felhasznált forrást megnevezni nem áll módomban, de azoknak a tartalmát magam ellenőriztem le és győződtem meg az igazságtartalmáról!

Hazám jelenlegi helyzetében segítőimet nem állíthatom reflektorfénybe, forrásaimat annak megóvása érdekében nem közölhetem. A tiszta forrás így másnak is rendelkezésére állhat... Ennek megértését minden felelősséggel gondolkozó honfitársamtól elvárom!

A rendelkezésemre álló és juttatott (!) információkat kötelességem volt – akár személyes kockázatomra is – megosztani, hiszen ennyivel tartozunk egymásnak, hazánknak és MAGYARSÁGUNKNAK is!