Mese felnőtteknek - Az oroszlán

A lemenő nap gyönyörű aranyfénybe vonta a pusztát. Szinte nem is földi hangulata volt, sokkal inkább egy marsbeli tájhoz hasonlított. Az oroszlán lapult egy fűcsomó mögött, izmai pattanásig feszültek. Hatalmas hím oroszlán volt, fajtájának igaz díszpéldánya. A gazella amit figyelt, nem is sejtette, hogy ez lesz az utolsó nap amit megélt,így teljes nyugalommal legelt. A hosszú les vadászatnak az eredménye már nagyon közel volt, szemét résnyire szűkítve ugrásra készült. Izmai nagyon remegtek, így melegedtek be a végső támadáshoz.

Ebben a pillanatban egy vékony hang kiabált az oroszlán fülébe.

- Állj! - Szóltak az oroszlán tetűi. A füle mellett tanyáztak, így mindent láttak.

- Mi van? - kérdezte suttogva az oroszlán.

- Ez így nem lesz jó! Úgy határoztunk, hogy ha továbbra is velünk akarsz vadászni, akkor előbb tervet kell készítenünk.

- Tervet? -

- Igen! Eddig közösen vadásztunk, de soha nem kérdeztél meg minket, hogy mi a véleményünk. Hidd el oroszlán, jobban jársz, hogy ha a vadászatok előtt egyeztettünk. -

Az oroszlán bambán meredt maga elé, majd halkan, beleegyezően megszólalt.

- Rendben.

Éhesen és ezért kicsit mogorván feküdt le kedvenc fája alá. Nagyon nehezen jött álom a szemére, azon gondolkodott, hogy fogja meggyőzni a tetveket másnap.

Egyszer csak nagyon halk hang suttogott a fülébe.

- Megdöglesz! - Szóltak halkan a bolhák

Szegény oroszlán meredten bámult maga elé. Mostanában nagyon elszemtelenedtek a bolhák, eddig nem foglalkozott velük, de most megrémült.

- Kinyírunk! Téged is, meg az egész családodat! - Súgták a bolhák.

Az oroszlán szinte semmit nem aludt, egész éjjel azon gondolkodott, hogy vajon mivel érdemelte ki ezt a sorsot. Másnap fáradtan, lógó orral indult vadászni.

- Mit csinálsz? - kérdezték a tetűk.

- Indulok vadászni! - Válaszolta az oroszlán.

- Nem azt beszéltük tegnap, hogy egyeztetünk a vadászatokról? - Vonták felelősségre kicsit ingerülten a tetvek.

Az oroszlán leült. Fáradt volt, nagyon fáradt. Az alvás nélküli éjszakának meg volt az eredménye. Beletörődötten kérdezte a tetvektől.

- Mit csináljak? -

- Arra a döntésre jutottunk, hogy heti egy nyúl bőven elég neked. -

Az oroszlán egykedvűen bólintott, majd minden erőlködés nélkül elejtett egy nyulat. Megette. Érezte semmire nem volt elég, a nagy mennyiségű húshoz szokott a gyomra, most szinte üresen korgott. Visszament kedvenc fájához, és lefeküdt. Már majdnem elaludt, amikor egy bolha a fülébe suttogott.

- Megdöglesz büdös oroszlán!

- Miért bántasz? - Kérdezte szomorúan az oroszlán. De válasz helyett újabb támadás jött.

- Kinyírunk, családoddal együtt!

Félálomba hallgatta az egész éjszakás fenyegetést. Amikor néha sikerült elaludnia, egy bolha mindig belecsípett, hogy felébredjen. Reggel karikás szemekkel vánszorgott a mező felé. A távolban meglátott egy gyönyörű egészséges nőstény oroszlánt, de nem volt ereje utol érni. Leült és üresen meredt maga elé. Miért bánt el így vele a sors, gondolkodott.

Teltek-múltak a hetek és az oroszlán egyre vékonyabb volt. Nappal a tetvek irányítgatták, éjszaka a bolhák fenyegették. A bordái kilátszottak, oldalán lógott a bőr. Ereje szinte semmi nem volt, már a nyulakat is csak nagy nehézség árán tudta csak elejteni.

Félholtan feküdt egy bokor mellett, amikor egy gyönyörű hím oroszlán hajolt fölé.

- Menj fel a nagy sziklához és fürödj meg a kék tóba! - Adta ki az utasítás neki.

Összeszedte minden erejét és felment a sziklához. Elnyúlt a langyos vízbe, és megtörtént, az ami már oly rég óta nem. Elaludt. Álmában erős oroszlán volt, és éppen egy hatalmas zebrára vadászott. Korgó gyomorral ébredt. Körbe nézet, és ebben a pillanatban meglátott egy bolha tettemet a víz felszínen lebegni.

- Mit tettem! - Kiáltotta el magát, és azonnal kiugrott a vízből. Lassan körbe nézett és észre vette, hogy rengeteg bolha és tetű teste lebeg immár holtan.

Futott, csak futott ahogy lába bírta. Futtában a tájat fürkészte, hogy megtalálja azt az oroszlánt aki felküldte a tóhoz. Nem is kellett sokat keresgélnie. Egy fa alatt jó lakottan pihent éppen.

- Mit tettem? - Kérdezte szinte sírva az oroszlán.

- Csak azt tetted, amit büszke őseid hosszú évszázadok óta mindig. Megszabadultál a túlságosan elszaporodott, és elszemtelenedett élősködöktől. Ne feledd el a mai napot soha, és majd meséld el fiaidnak okulásul.

Zábrácki László