A Turáni társadalom maradványa, Káldea Kr.e. 19 000-ben
(Részlet A.E. Powell : Az emberiség történelme c. könyvéből)
Mintegy 30 000 évvel Krisztus előtt élt Káldeában egy turáni eredetű, egymással civódó kisebb törzsekből álló nemzet, mely kezdetleges földművelésből élt, és szinte semmit sem tudott építészetről vagy bármiféle kultúráról. (A szerző A.E Powell kissé rosszindulatú véleménye. Megj: a szerk.)
Történt aztán, hogy egy - a Manu által Kormányzónak szánt - vezető, bizonyos Theodorus (? Megj: a szerk.) érkezett hozzájuk keletről. Az ő leszármazottai adták az ősi Káldea uralkodóházát, melynek tagjai erőteljes arcvonásaik, bronzbarna bőrszínük és mélyen ülő, villogó szemük adta megjelenésükkel élesen elütöttek alattvalóiktól. E királyi típusról elég jó képet alkothatunk a későbbi babilóniai szobrok alapján, bár a babilóniai időkre már szinte az egész alfajt átformálta az Árja vérrel keveredés hatása.
Az itt meggyökerező civilizáció ugyanolyan figyelemre méltó volt, mint a 14 000 évvel ezelőtti perui, bár nagyon különbözött attól. Káldeában a kormányzati rendszer semmi különlegességet nem mutatott. Központi eleme a vallás volt, amely oly mértékben átitatta és uralta az emberek mindennapi életét, hogy azt ma már csak az indiai Brahmin-okéhoz hasonlíthatnánk.
A káldeusok vallásos hite komor és misztikus volt, telve a Csillag Angyalok (mi talán Bolygói Logoszoknak neveznénk őket) imádására szánt bonyolult szertartásokkal, emellett része volt egy átfogó, alaposan kidolgozott asztrológiai rendszer is.
Az asztrológiával kapcsolatos felfogásuk gyakorlatilag megegyezett azzal amit e könyv XVI. fejezetében leírt elveknek megfelelően a modern teozófia tanít.
A tudás a papokhoz valószínűleg a természet nagy törvényeit első kézből ismerő, eredeti nagy Tanítóktól töretlen hagyományok útján jutott el, bonyolult matematikai módszereket igényelt és rendkívül részletes volt.
A Naprendszert egyetlen hatalmas Lénynek tekintették, melynek fizikai összetevői adták a Lény fizikai testét, asztrális részeinek összessége az Ő asztrális testét, és így tovább.
Az anyag minden egyes osztályát a hét nagy típus vagy Sugár együttesen alkotta, amint azt a XVI. fejezet bemutatja. A káldeusok úgy tartották, hogy az említett hét Sugárból álló, ma általunk elemi eszenciának nevezett tömeg bármelyik Sugárhoz tartozó része bizonyos mértékig egy külön tudathordozót formált - mondhatni egy külön lény volt. És mivel minden emberben van az összes Sugárhoz tartozó anyagból, ebből egyenesen következik, hogy az eme anyagokat irányító nagy Központokban vagy Lényekben bekövetkező bármilyen változás vagy cselekedet hatással van az emberre is - olyan mértékben, amennyi az adott Sugárhoz tartozó anyagból az emberben fellelhető.
A Naprendszerben valamennyi ilyen nagy Központnak megvan a maga óriási méretű, gömb formájú befolyási körzete és rendezett periodikus változási mintázata is, hasonlóan például a szívveréshez. Ezek a periodikus változások eltérő gyakoriságúak, együttesen egy bonyolult hatásmechanizmust eredményeznek, és a megfigyelések szerint a fizikai bolygók állása bármely időpontban kapcsolatba hozható a Központok hatáskörzeteinek helyzetével. A káldeusok úgy tartották, e nagy hatáskörzetek kereszteződési pontjaiban keletkezett örvények jelölik ki a fizikai bolygók helyét.
Papjaik természetesen felismerték, hogy ezek a hatások alapvető befolyással bírnak az emberekre, ám távolról sem voltak fatalisták. Azt vallották, hogy az ilyen hatások a legkisebb mértékben sem uralhatják az ember akaratát, pusztán a körülményektől függően nehezebbé vagy könnyebbé tehetik számára, hogy bizonyos dolgokat megtegyen vagy ne tegyen meg.
Egy igazán erős akaratú embernek semmi szüksége arra, hogy tekintettel legyen arra, milyen hatásoknak van éppen aszcendense, de egy átlagember jól teszi ha megfontolja, miként aknázhatná ki ezeket.
Maguk a hatások az elektromossághoz hasonlóan nem tekinthetők sem jónak sem gonosznak, mégis, ha elektromossággal van dolga, a bölcs ember figyel a légköri viszonyokra, és az elvégzendő feladathoz úgy választja meg az időt, hogy a légköri viszonyok a munkájához a legmegfelelőbbek legyenek.
Hogy egy egyszerű példával szemléltessük a dolgot: azt tartották, a Mars az asztrális anyagra úgy hat, hogy felkorbácsolja a szenvedélyeket, ezért mikor a Mars hatása erőteljesen érvényesül, az ember nagyobb valószínűséggel van kitéve annak, hogy szenvedélyei elragadják. Egy másik hatás felerősítheti az idegi izgalmakat, és ilyenkor a megszokottnál nagyobb eséllyel alakulnak ki viták, vagyis az emberek hétköznapi, jelentéktelen bosszúságok miatt is könnyen elveszíthetik önmérsékletüket.
A papok ezen hatókörzetek helyét és befolyását kiszámítva útmutatást adtak az emberek mindennapi élete számára. Távlati előrejelzéssel nem foglalkoztak, hanem minden év elején összeállítottak egyfajta hivatalos évkönyvet, ami az egész nép életének menetét több-kevesebb részletességgel előírta. Meghatározták a legkedvezőbb időpontot a fő mezőgazdasági munkák számára, a növények és állatok szaporításának idejét, az orvosságok alkalmazásának idejét, stb.
Követőiket a mai modern asztrológiában használt kifejezéssel élve "vezérbolygóik" szerint osztályozták. A naptárakban olyan figyelmeztetések szóltak nekik, mint pl. "a hetedik napon azoknak akik Mars hívei, különösen ügyelniük kell az ingerültségre", vagy hogy "a tizenkettediktől tizenötödik napig szokatlanul megnő a veszélye a vonzalmakban gyökerező elhamarkodott cselekedeteknek, különösen a Vénusz hívei számára", és ezekhez hasonlók.
A Nap látszólagos mozgása által meghatározott bizonyos órákban tartandó imákat mindenki tiszteletben tartotta. Napkeltekor, délben és napnyugtakor a papok meghatározott himnuszokat vagy verses imákat énekeltek a templomokban, és aki megtehette részt vett a szertartásokon, a távolmaradók pedig néhány versszaknyi imát vagy dicsőítést mondtak el.
E mindenki által tiszteletben tartott alkalmakon túl valamennyi embernek megvoltak a maga saját imái ahhoz az Istenséghez, akihez születése kapcsolta. Az ilyen imákhoz tartozó időpont a bolygók mozgásának megfelelően változott. A legkedveltebb az volt, amikor a vezérbolygó keresztezte a meridiánt, az ezt követő legnépszerűbb alkalmak pedig annak kelése és nyugvása voltak. Valójában bármikor meg lehetett szólítani a vezérbolygót ha a látóhatár felett volt, sőt vészhelyzetben még akkor is ha a látóhatár alatt járt, csak éppen egészen más szertartással.
Talán leginkább különleges kalendáriumnak vagy egy adott időszakra szóló imakönyvnek hívhatnánk azokat a kiadványokat, melyekből minden egyes bolygóhoz készült egy-egy, és minden ember nagyon igyekezett a neki megfelelőt beszerezni. Ezeknek a kalendáriumoknak bizonyos varázserőt is tulajdonítottak, ezért az emberek magukkal hordozták őket.
Legyen az bármilyen órában vagy bármilyen lehetetlen körülmények között, amikor elérkezett az ima vagy vallásos meditáció ideje, minden hívő hűségesen elvégezte azt. Úgy tartották ugyanis, hogy háládatlanság lenne nem élni a lehetőséggel, mikor az ő Istenségük ilyen különleges alkalmat kínál arra, hogy áldásában részesüljenek.
Káprázatos nyilvános szertartásokat is végeztek. Minden egyes vezérbolygóhoz legalább két ünnepi alkalom tartozott, a Naphoz és Holdhoz pedig kettőnél jóval több. Az ország minden szegletében megtalálható volt valamennyi bolygó Szellemének egy saját temploma, melyet annak a bolygónak a hívei tartottak fenn, de a nagyobb ünnepségek idejére hatalmas tömegek gyűltek össze a főváros közelében épült fenséges templom-együttes körül.
E templomok elrendezése olyan volt, hogy zsugorítva, de arányosan jelezte a bolygók méretét és Naptól mért távolságukat. A templomok különböző kivitelűek voltak, de feltehetőleg a legapróbb részletüknek is megvolt a maga jelentősége. Valamennyinek a tetejét színpompásan díszített félgömb alakú kupola fedte, melynek mérete arányos volt az illető bolygó nagyságával.
Ebben a templom-rendszerben azt a helyet ahol a Földet megszemélyesítő templomnak kellett volna állnia, a Hold templom foglalta el. Közel hozzá épült fel a Földet jelképező, pilléreken álló, fekete márványból készült kupola, ebben azonban nem volt szentély.
A Mars és Jupiter közötti mérethelyesen visszaadott térben nem voltak templomok, de volt számos apró félgömb alakú kupolában végződő oszlop - ezek valószínűleg az aszteroidákat voltak hivatottak jelképezni. A bolygók holdjait arányos méretű mellékkupolák jelezték, és még a Szaturnusz gyűrűit is egyértelműen kivehetően ábrázolták.
Bármely bolygó legfontosabb ünnepélyein a hívek a bolygónak szentelt árnyalatú, élénk színű lepleket és palástokat viseltek. A bolygók színei a következők voltak:
ˇ Nap: finom selyem aranyszálakkal átszőve, olyan mintha arany szövet lenne de olyan puha, mint a muszlin.
ˇ Vulkán: lángszínű, nagyon szembeszökő és nagyszerű.
ˇ Merkúr: ragyogó narancsvörös némi citromsárga beütéssel.
ˇ Vénusz: tiszta égszínkék, világoszöld szálakkal átszőve, ami különleges remegő, színjátszó hatást kölcsönöz a szövetnek.
ˇ Hold: fehér, ezüstszálakkal átszőve, ami bizonyos megvilágításban halvány ibolyaszín árnyalatúvá válik.
ˇ Mars: ragyogó skarlátvörös erőteljes karmazsinvörössel átszőve, és ez utóbbi bizonyos megvilágításban uralkodó színné válik.
ˇ Jupiter: ragyogó liláskék apró ezüstös pöttyökkel tarkítva.
ˇ Szaturnusz: napnyugtakor látható zöld szín, gyöngyszürke árnyalatú szálakkal átszőve.
ˇ Uránusz: sötét, mélykék - a déli Atlanti Óceán kékje.
ˇ Neptunusz: egyszerű indigókék, ám erős fényben meglepően gazdag árnyalatú szín.
Az így összeállt és virágkoszorúkkal, szalagokra hímzett strófákkal és feliratokkal ékített hívek menete a templomokhoz vonult, miközben zengő hangon kántálták imáikat.
A Napisten ünnepségek jelentették a legkáprázatosabb látványosságot, ekkor az egész gyülekezet, benne minden egyes ember az ő bolygójának színeiben pompázva részt vett a Nap Templom ünnepélyes körmenetében, melyben minden egyes bolygó hívei a bolygónak megfelelő viszonylagos távolságban köröztek a Nap Templom mint középpont körül.
A Nap temploma a XLIII. ábrán látható alaprajz szerint épült, ami nem sok magyarázatot igényel. A főoltár mögötti hatalmas, fényesre polírozott homorú tükör fémből, vélhetően ezüstből készült, pormentesen és ragyogó fényesen tartása vallási kötelezettségnek minősült. Az S -- S jelű vonal mentén egy keskeny rés volt a tetőn, és ha egy csillag pontosan a delelőpontján állott, fénye a résen keresztül a tükörre vetült, ami ezt pontosan arra a helyre fókuszálta, ahol a rajz a parázstálat jelöli.
XLIII . ábra: A káldeai Templom alaprajza
A parázstálba illatos füstölőanyagot dobva a csillag képe a keletkezett halványszürke füstben lebegve világított. A hívők meghajtották fejüket, és felcsendült a papok éneke - az egész jelenet nagyon emlékeztetett egy katolikus templom úrfelmutatási szertartására.
Időnként egy a parázstál felett felfüggesztett síktükröt eresztettek a homorú tükör fókuszpontjába azért, hogy a bolygó képét felfogva azt a templom padlójának egy bizonyos pontjára vetítsék. Erre a pontra olyan betegeket fektettek, akik bajára hitük szerint a bolygó jótékony hatással volt. A XLIV. ábra vázlatosan mutatja ezt az elrendezést.
XLIV . ábra: A tükrök elrendezése a káldeai Templomban
A nyugati oltáron állandóan éget az ú.n. "Hold tűz" melynek csak a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző éjszakán volt szabad kialudnia. Az ezt követő reggel a Nap sugarai a keleti oltár felett vágott nyíláson át egy vízzel töltött üveggömbre estek, ami egy pontba koncentrálta a sugarakat, ily módon elérve, hogy a Nap maga lobbantsa lángra újra a Hold tüzet, ami ettől kezdve újabb egy évig égett.
A kupola belső felületére az éjszakai égboltot festették, és egy bonyolult mechanikus szerkezet mozgatta a fő csillagképeket rajta, pontosan úgy, ahogy a valóságban is mozogtak. A bolygókat fénylő testek helyettesítették, amiket eredetileg Adeptus tanítók által készített materializációk voltak, és szabadon lebegtek a templom légterében. A későbbiekben ezeket elmés mechanikus szerkezetekkel cserélték ki.
A kupola külső felületét vékony rétegben arany borította, amire különös pettyes benyomást keltő mintát vittek fel, nyilvánvalóan azért, hogy a Nap sugarait fűzlevél- vagy rizsszem alakkal jelképezzék.
Az épület alatti altemplomot kizárólag a papok használták, meditációkra és önfejlesztésre. Ha szükség volt rá, a fényt kizárólag valamilyen kristályszerű anyagból készült vastag, különféle színű lapokon át engedték be ide, és a kiválasztott csakrákra irányítva serkentették a jövőbelátás, tisztánlátás és intuíció képességeinek kifejlődését.
A görög misztériumokból ismert, elektromossággal vagy élet tüzével töltött thyrsus-t vagy üreges rudat is használták itt.
A káldeusok számára a "Bolygó szelleme" elnevezés három különböző fogalmat takart. Először a bolygó elemi eszenciáinak összességéből álló "bolygói elementált", azaz egy alacsony fejlettségi szinten álló, félig tudatos, ám rendkívüli erővel bíró, óriási méretű lényt, mely körülbelül az ember asztrális testében a vágy elementálnak felelhet meg. E bolygói elementálok hatását vagy magnetizmusát próbálták meg a beteg emberekre fókuszálni, illetve talizmánokba zárni.
A második értelmezés szerint a Bolygó szelleme a Logoszból áramló tízféle eszencia egyikének közvetítője volt, és egyben a magának a Logosz testének egyik központja. Ebben az értelemben egy Bolygó szelleme a Naprendszerben mindenütt jelenlevő, minden emberen, bizonyos növényeken, ásványokon, stb. keresztül ható lény volt, aki ezeknek sajátos jellemzőiket kölcsönözte. Asztrológiai figyelmeztetéseikben is erre az emberben jelen levő Bolygó szellemekre utaltak.
Harmadsorban a Bolygó szellemére úgy tekintettek, mint a szellemek egy egész hierarchiájának fejére, Aki elsősorban maga A Bolygó szelleme, vagy másnéven a Csillag Angyal. Valahogy úgy tekintettek rájuk, mint a keresztények a nagy Arkangyalokra, az Úr trónusa előtt álló hét Angyalra, mint a Logosz isteni erejének hatalmas közvetítőire. Azt mondták, hogy mikor egy csillag képe kirajzolódik az illatos füstben, a tisztánlátók megláthatják a Csillag Angyalt amint csillagának képe a homlokán ragyog.
Tanításaiknak egyike azt mondta, hogy meditáció és áhítatos odaadás által ritkán ugyan, de lehetséges volt elérni, hogy az ember a következő életében az általa imádott Csillag Angyal bolygóján szülessen meg, és a templomi feljegyzések között voltak olyanok, amelyek ezt alá is támasztották. Azt mondták, hogy a történelem folyamán egyszer-kétszer ez még magasabb rendű, a Naprendszeren kívüli állócsillagok Istenségeivel kapcsolatban is megtörtént.
Az "imádat" kifejezés a káldeusokkal összefüggésben talán nem egészen helytálló. A bennük feltámadó érzést inkább mély vonzalom, hódolat és hűség keverékének mondhatnánk, valami olyannak, mint amit mi érzünk a Bölcsesség Mesterei iránt.
Vallásuk kétségkívül nagyon sokat jelentett számukra. A papok a saját területükön igen nagy tudással rendelkeztek. Részletesen tanulmányozták a történelmet és a csillagászatot, és a kettőt egyetlen tudományba olvasztották. Elég jól ismerték a kémiát is, és az így megismert jelenségek némelyikét fel is használták szertartásaik során, például valamely bolygó asztrológiai jelét valamilyen fényesen foszforeszkáló anyaggal rajzolták fel maguk elé a kövezetre.
Egyik-másik pap az orvosságokat választotta szakterületének. Azt tanulmányozták, hogy bizonyos csillagállások hogyan befolyásolják hatásukat és jellemzőiket. Mások a mezőgazdaság területére szakosodtak, és alaposan megismerték a talaj összetevőit, a talajjavítás módszereit, a színes fények alkalmazását a növényeken és hasonlókat. Megint mások egyfajta időjárás előrejelző szolgáltatást végeztek, és nagy pontossággal előre jeleztek viharokat, ciklonokat és felhőszakadásokat. Ez később a Kormány hatáskörébe került, és a pontatlan előrejelzésekkel szolgáló papoknak le kellett mondaniuk posztjukról.
Óriási jelentőséget tulajdonítottak a szülés előtti időszakban az anyát ért hatásoknak. A várandós nőket a szülést megelőző és az azt követő időszakban is szinte kolostori körülmények között tartották.
Az oktatásért nem a papok voltak felelősek, habár számításaik és néha tisztánlátói képességeik segítségével ők határozták meg, hogy egy gyermek melyik bolygóhoz tartozott. Mindegyik bolygóhoz külön iskola tartozott tanulók és tanárok vonatkozásában egyaránt. A képzés ezekben jelentősen eltérő volt és azt célozta, hogy kifejlesszék az előnyös tulajdonságokat, és ellensúlyozzák az adott típusú emberekben meglévő a hiányosságokat.
Az elsődleges cél a jellemformálás volt, ismeretek átadását másodlagos dolognak tekintették. A hieroglifákat alkalmazó írást és az elemi számtani műveleteket ugyan megtanították minden gyermeknek, de ezeken túl nem volt semmilyen mai értelemben vett tantárgyuk. A "Mars fiától" , "Vénusz lányától", stb. elvárt viselkedésformákat leíró vallásos és erkölcsi szabályokat kívülről meg kellett tanulnia mindenkinek. Az irodalom egyetlen témája is ezeknek vég nélküli magyarázata volt, és a gyermekeknek megtanították, miként értékeljék az eme történetekben szereplő hősök tetteit.
Éveket töltöttek azzal, hogy megismerkedjenek ennek a Kötelességek Könyve című nehezen emészthető műnek elméleti és gyakorlati vonatkozásaival, miközben a gyermekeknek el is kellett játszaniuk a történetek különböző szerepeit, úgy mint egy színházban.
Az iskolai tananyagnak nem volt része a történelem, matematika, mezőgazdasági ismeretek, kémia vagy orvoslás oktatása, de az iskola befejeztével bármelyik fiatal bármelyik kiválasztott területet ismerő pap tanítványául szegődhetett.
Az irodalom nem volt valami szerteágazó. A hivatalos feljegyzéseket nagyon gondosan vezették, a földek átruházását bejegyezték, és a visszakereshetőség érdekében a Király rendeleteit archiválták. De az ezekhez kapcsolódó eseményeket nem rendezték össze úgy, hogy azokat történelemnek lehessen nevezni. Szóban mondták el ezeket, valamint bizonyos eseményeket csillagászati ciklusokkal hoztak összefüggésbe, és ennek megfelelően táblázatos formába rendezték őket.
A költészetet néhány a világok és az emberiség teremtését szimbolikusan elmesélő, szájról szájra szálló szent történet képviselte, valamint a legendák hőseinek tetteit dicsőítő balladák.
Hosszú időn át tartó ragyogás és jólét után a hatalmas Káldeai Birodalom csillaga halványulni kezdett, majd lassan bomlásnak indult, míg végül fanatikus barbárok hordái lerombolták és puritanizmustól fűtött dühükben fenséges templomainak még a nyomait is eltüntették. E pusztítóknak később ugyanilyen sors jutott osztályrészül az északról érkező, hatodik alfajbeli Akkádok kezétől. Ők adták a gyökereit - elkeveredve a régi faj maradványaival és más turáni törzsekkel - a sumér-akkád nemzetnek, mely később felépítette a Babilóniai Birodalmat.
Ez a nemzet aztán egyre több árja vérrel keveredett, először arab, sémita, majd iráni alfajokkal, míg végül az általunk történelminek nevezett időkre már szinte semmi turáni jellegzetesség sem ismerhető fel az Asszírok idejében készült szobrokon és mozaikokon látható arcokon.
Ez utóbbi faj megpróbálta feleleveníteni a régi idők vallását és bár ez a mai napig megmutatkozik hagyományaikban, igyekezetük szerény eredménnyel járt, mert a Csillag Angyalok eredetileg fenséges kultuszának csak halovány visszfényét sikerült visszaadniuk.
Visszatekintve az olyan civilizációkra mint Káldeáé és Perué, melyekben egész nemzetek boldog és vallásos életet éltek, nem szenvedtek a tudatlanságtól és gyötrő nélkülözéstől, hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy az emberiség azóta nem hogy nem fejlődött, hanem éppenséggel visszafejlődött. Csakhogy a fejlődés is törvényszerűen periodikus változások eredménye, és e törvény értelmében személyiségek, fajok, birodalmak és egész világok válnak semmivé - minden forma, legyen bármilyen káprázatos is - pusztulásra van ítélve azért, hogy a benne működő élet növekedhessen és kiteljesedhessen. Mire az Ötödik Gyökérfaj eléri fejlődésének csúcspontját, az atlantiszi faj által elértnél sokkal nagyobb magasságokba kellene hogy emelkedjen.
A Káldea civilizációjáról többet megtudni vágyó tanulmányozók a Man: Whence, How and Whither? (Az emberiség múltja, jelene és jövője) c. mű XII. fejezetében további részleteket találhatnak. Ez a fejezet az ottaniak rövidített változata.
Az eredeti olvasható: http://spiritualis.szeretni.hu/elet_fejlodese/elet_fejlodese_powell.php | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
